10 év, több ezer fürdőszoba...

Csapuniverzum

Ahová a király is gyalog jár

2016. július 21. - Feggaris

Az illemhelyek használatának elterjedése fontos szerepet játszott az emberiség történetében. De hogyan jutottunk el a gödörtől a porcelán wc csészéig?

30160126_m.jpg

Már az i.e. 3000 körüli leletek tanúskodnak arról, hogy Mezopotámiában és Egyiptomban egyes házakban vízvezetékkel ellátott helyiségek voltak, melyeket ürítésre és tisztálkodásra egyaránt használtak. Hamarosan megjelentek a lakóházakhoz tartozó árnyékszékek is, melyet nem csak az uralkodók, de a köznép is megengedhetett magának.

Az arab népek esetében már i.e. 1000 körül vízöblítéses illemhelyekről írnak. A nyugati civilizáció ilyen tekintetben elmaradottabb volt. Talán testi szükségleteiket háttérbe helyezték a szellemiekkel szemben?

A középkorban közös, nyilvános latrinákat használtak az emberek, hogy könnyítsenek magukon. A lakásban kizárólag bilibe ürítettek, melynek tartalmát aztán az utcai vízelvezetőkbe zúdították. Ezzel remek táptalajt biztosítottak sok betegségnek, élősködők ezreinek. A XVI. században nagyobb városokban rendelet szabályozta a házakhoz tartozó ülepítő gödrök meglétét. Aki nem oda ürítette éjjelijének tartalmát, komoly büntetésre számíthatott!

Az 1800-as évek kolerajárványai miatt szigorú ellenőrzéseket vezettek be az árnyékszékek használatát illetően.

Aranybili és porcelán?

Az uralkodók persze luxus körülményeket kívántak a kis- és nagydolgok elintézéséhez. Bámulatos kidolgozású nemesfém és festett porcelán éjjeliedények maradtak fent.

A mai értelemben vett lehajtható fedelű WC-csészét 1589-ben alkotta meg az angol Sir John Harrington. Találmánya felkeltette I. Erzsébet figyelmét is, aki azonnal rendelt egyet a palotájába. Széles körben csak a XIX. században terjedt el és hamarosan a magánházakban is felváltotta az árnyékszéket.

A kezdetleges vízöblítéses WC (water closet) egyetlen hátránya az volt, hogy a szagok semlegesítésére még nem volt megfelelő technológia. Ezt a problémát 1778-ban oldotta meg egy szintén angol szakember az S-alakú elvezető cső beszerelésével, így az illemhelyet ezután már a lakáson belül is ki lehetett alakítani.

Mi van az Ön fürdőszobájában?

Változatos formák, sőt, színek jellemzik a mai, divatos WC-csészéket. Választhatunk alsó, vagy hátsó kifolyásút, fehéret, vagy színeset. Az ülőkék pedig számtalan változatban, meglepő mintázattal is kaphatók. Stílusunktól függ, hogy a szögesdrótosat, vagy a pálmafásat választjuk.

 

 

süti beállítások módosítása