10 év, több ezer fürdőszoba...

Csapuniverzum

Miért vegyük rá magunkat a váltott vizes zuhanyzásra?

2017. augusztus 10. - Feggaris

A váltott vizes zuhanyról szinte mindannyian hallottunk már, ahogyan azt is, hogy egészséges. Talán ki is próbáltuk már, a tusoló alatt állva azonban a hideg vizet megérezve bőrünkön, ösztönösen húztuk össze magunkat, miközben az járt a fejünkben, hogy jótékony hatás ide vagy oda, ez mégiscsak kellemetlen.

csapuniverzum_valtott_vizes_zuhany.jpg

Vegyük sorra a jótékony hatásokat

A pillanatnyi rossz élményt ellensúlyozza a számtalan jótékony vonzat, ami ennek hatására érvényesül a testünkben. A visszerekre nem feltétlenül kell csodakrémeket beszereznünk, a tünet enyhítésére ez az egyszerűen, otthon alkalmazható módszer ugyanis ideális alternatíva. A hideg víz elernyeszti a vénákat, ezáltal fokozza a szövetek feszességét, és növeli a visszerek szállítási teljesítményét. Érdemes a meleg vízzel kezdeni, ezután váltani a hidegre, és addig hűsíteni lábunkat, amíg el tudjuk viselni. A keringés fokozása mellett az eljárással erősebbé tehetjük az immunrendszerünket is, így hosszú távon ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben.

Egyes kutatások szerint a narancsbőr ellen is felvehetjük a harcot, mindennapi rutinként beiktatva bőrünk selymesebbé és puhábbá válhat. A szervezetre gyakorolt hatásokon túl mentálisan is hasznunkra lehet a változó hőmérsékletű mosakodás, az energizálás különösen azokon a reggeleken lehet megváltás, amikor nehezünkre esik kinyitni a szemünket.

A nap, mint nap bevitt méreganyagokat lehetetlen 100%-ban elkerülni, bármilyen tudatosan is élünk, a szervezet alattomos kártevői az élelmiszerekkel és a környezetből akaratunkon kívül is bejutnak. A váltott zuhany erre is megoldást kínál, melynek alkalmazásával serkenthetjük a nyirokrendszer működését, ezáltal pedig a nem kívánatos salakanyagok távozását.

Néhány jó tanács az alkalmazáshoz

A váltózuhanyhoz érdemes mobil zuhanyrózsát választani, mert a vízsugarakat így sokkal könnyebben tudjuk szabályozni. A rituálé során alkalmazott meleg víz maximum 38 fokos legyen, ezt hosszabb ideig engedhetjük bőrünkre, mint a -10-15 fokos - hideget. A zuhanyrózsával a lentről felfelé haladjunk a szív irányába, és mindig egy hideg vizes blokkal zárjunk. A jótékony hatások megnyilvánulása érdekében hetente minimum 3-4 alkalommal iktassuk be a nap elején vagy annak zárásaként a váltott hőmérsékletű zuhanyzást, ám egyes vélemények szerint érdemes minden nap a tisztálkodásnak ezt a formáját választani.

süti beállítások módosítása