Ma már természetes, hogy naponta többször is megmossuk a kezünket, méghozzá szappannal. Ez az egyszerű tárgy már az ókorban is ismert volt, gyártása és alkalmazása viszont nagyban eltért a jelenlegitől: kezdetben a bőrök cserzésére, a mumifikálásra és a haj színezésére használták fel, vagyis a tisztálkodáshoz vajmi kevés köze volt.
Sokáig luxuscikk volt
A szappan tisztító hatását a feljegyzések szerint a IX. században fedezték fel, ebben az időben nagy mennyiségben hozták be Európába az arab, perzsa és indiai területekről. A kontinensünkön való előállítása ezzel egy időben indult meg, a kézműipari gyártásra azonban az 1200-as évekig kellett várni.
Az elsődleges alapanyag az állati eredetű zsiradék volt, bár Franciaországban megjelentek az olíva olaj felhasználásával készült termékek is. Ebben az időben a szappan luxus használati cikknek számított, az ezzel való tisztálkodást csak kevesen engedhették meg maguknak.
A fekete pestis megjelenésével az emberek bizalmatlanná váltak a mosakodással kapcsolatban, ehelyett inkább a ruháikat cserélték, ami visszavetette a szappan népszerűségét. A XVII. században újabb fordulat következett, de az árucikk még mindig nem volt bárki számára elérhető. Az igazi áttörés a kor felfedezéseivel érkezett meg, ennek köszönhetően a XIX. század végére a gyártás és a felhasználás is fellendült.
Napjainkban már kínálat dömping van
Több száz év távlatából a fent említettekkel ma már nehezen tudunk azonosulni, hiszen a termékpaletta széles köréből válogathatunk. A kínálatban számtalan illat, forma és szín található meg, a prémium, ajándéknak is tökéletes minőségtől kezdve az alacsony árkategóriába tartozó darabokig. A minőséget nagymértékben meghatározza az alapanyagok finomsága: a felhasznált zsiradék lehet állati – faggyú, zsír -, valamint növényi – olíva-, pálma-, kókusz-, vagy lenmagolaj – eredetű. Az utóbbi anyagból készült termékeknek nemcsak az illatuk kellemesebb, hanem a habzásuk is jobb, ráadásul olcsóbbak.
A gyártás a XX. században robbanásszerűen indult fejlődésnek, nemcsak a korszerűbb és gazdaságosabb eljárások jelentek meg, hanem a folyékony versenytársaik is. Akármelyik alternatívát választjuk a tisztálkodás teljessé tételéhez, érdemes gondoskodnunk a fürdőszobában egy stílusos és időtálló adagolóról vagy tartóról. Szerencsére ma már itt is bőven van miből válogatni, az egyszerű csap mellé helyezhető termékektől kezdve a különböző falra erősíthető darabokon át egészen az infrás megoldásokig.